Egy szóval: Az van ám rendesen. Lehet, hogy csak az egyetem + kollégium + rengeteg lengyel miatt gondoljuk így, de Bambergben, akármilyen hideg is van, este el lehet menni valahova. Ha más nem, hát egy kocsmába sörözni.
Kezdjük az állandó bulikkal. Minden héten van úgynevezett Erasmus Party a Morph-Club-ban, ahova elsősorban mi, cserediákok járunk, de természetesen bárki eljöhet. Szintét csütörtökön van az erasmusos Stammtisch is, ami gyakorlatilag annyit tesz hogy a Lewinsky's nevű k
ocsmában bárban összeülünk, és beszélgetéssel, iddogálással múlatjuk az időt. EES-es, az az a szakunknak megfelelő Stammtisch is létezik, valamint a lovardai sportegyesületnek is van Stammtisch-e. Mint ebből kiderült, a németek nagyon szeretik ezt az intézményt, minden héten összeülnek valahol.
Ebben az évszakban, szintén csütörtökönként voltak az úgynevezett Bockbier Anstich bulik. Ez gyakorlatilag annak ünneplése, hogy egy-egy sörfőzde megkezdi azt a hordót (kiüti az éket belőle, innen az Anstich), ahol a Bockbier van, ami egy magasabb alkoholtartalmú sör. Mellesleg a müncheni Oktoberfest is ezzel szokott kezdődni, ott a polgármester üti ki az éket. Többször fordult már elő, hogy nem sikerült neki, ezért mostanában mindig gyakorol előtte...
Ezen kivül a koliban szinte minden heten van egy-egy buli (amit szinte mindig az olaszok, a lengyelek vagy a magyarok szerveznek), iszogatas, szülinap, ilyesmi.
Egy kevesebb, mint 80 000 fős várostól ez igen szép teljesítmény
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.