Mivel a hosszú "tavaszi szünet"-ünknek hála, rengeted szabadidőnk van mostanában, és Németország bővelkedik látnivalókban, nem voltunk rest, s egy nap erejéig újra útra keltünk, s ezúttal Passau felé vettük az irányt, mely kb pont félúton van hazafele. :) Sok sok kép következik!

Erről a a német-osztrák határon fekvő városról tudni illik, hogy itt találkozik három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz, és mindigis szerettek volna függetlenek maradni, még a bajoroktól is. Sőt, sokkal inkább húznak az osztrákok felé, ha már választani kell. Szóval érdekes népség ez a passaui is.

Tizenegyre értünk a városba, kvázi négy órás utazás után, majd a belváros felé vettük az irányt. Pont útbaesett a Höllgasse, mely alapesetben egy nyüzsgő kis utca, tele kézművesekkel és portékáikkal, ám még nem indult be a szezon így sajnos teljesen kihaltan fogadott minkett.

A városháza látványa viszont kárpótólt, melynek érdekessége a harangjátéka és a falára felfestett "minden idők legnagyobb árvizei" mérce mellett két bitangnagy festmény az emeleten. Tornyában 23 harang található, ezzel állítólag Bajorországban a legnagyobb, s mi több, távolról is vezérelhető.

Ezután a Szent István bazilika és a püspöki rezidencia felé vettük irányt, melyek az Óváros közepén található, s közülük az előbbi a szigetcsúcs legmagasabb pontján, ugye nem véletlenül. Itt botlottunk bele a városbemutató idegenvezetésbe, mely pont negyed óra múlva indult is, potom négy euróért fejenként részt is vettünk azonmód az egy órás sétában.

Elsőként a bazilikába léptünk be, mely tényleg, a szó eredeti értelmében lenyűgöző. Hatalmas, remekbe illő barokk kőfaragványok, stukkók, szobrok, freskók, melyektől mégsem csömörlik meg az ember szeme, hanem mindössze káprázik bele. Nem kis szó, hogy itt található a világ legnagyobb templomi orgonája is, mely szerény 18 ezer síppal (legkisebb 6 cm-es, legnagyobb 11m-es), 5 manuállal. Nem könnyű játszani rajta, mivel többen is tudnak rajta párhuzamosan, és bizony úgy kell szinkronban maradni, hogy míg a másik lenyomja a billentyűt, majd megszólal a síp és odaér a hangja a másik manuálig, bizony eltelik egy kis idő..

Ezt követően megtekintettük a püspöki rezidenciát és távolról a Mariahilf-i kolostort, meséltek a városházáról és a püspöki várról, az örökös lázadozásokról a városi polgárok és a püspök között, a szekularizáció következményeiről végül a főtéren ért véget ez a rövid kis sétánk. Az idegenvezetőnőnk, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, felhívta a figyelmünket, hogy az egyik óvárosi kolostorban található Gizella királynénk sírja is, amiről persze mi már tudtunk :)

Bedobtunk egy gyrost majd nekivágtunk a várnak, felgyalogoltunk szépen a domboldalon a püspöki erődítményig. Érdekesség, hogy a vár tövében egy ifjúsági szervezet valamint kutyás egyesület működik, minden további nélkül.

A falak közt pedig egy várostörténeti múzeum működik, elég interaktív meg érdekes, többek között még egy Bamberget ábrázoló metszetet is találtunk :) De egy csomó mindent ki lehetett próbálni, meg lehetett szagolni, fel lehetett venni, mint például pár lovagi védőfelszerelést is, szal nem unatkoztunk.

Emellett nagyon jó kilátás esik a városra és a folyók találkozására is, készítettünk egy panorámaképet is, a kis képre kattintva megnyílik nagyobb méretben!

Szobor a középkori Segwayről.

A városháza melleti kis fehér ház a sárga ablakkeretekkel a város egyik legrégebbi és legpatinásabb szállodája, "A vademberhez" (Wilder Mann), s ma már felerészben üvegmúzeumként is funkcionál.

Itt található Németország legrégebbi sodronyhídja.

Gizella királyné sírja abban a kis kápolnában, amelyhez köthető apácarendnek a fönöknője volt.

A szigetcsúcs testközelből.

Vár alulnézetből.

Igen, az a kis alagút egy utcácska.

Az egyetem egyik épülete.

Összességében tetszett, egy napot megér a város, de Weimart nem tudta a szemünkben utolérni.