Úgy tűnik, a német bürokrácia útvesztőjéből kifelé támolygunk, a legnagyobb részt már magunk mögött hagytuk. ALáírtunk, szerződét kötöttünk, megerősítettünk, ééééésssss, ma végre sikerül beiratkozni, tehát hivatalosan is az Otto-Friedrich Universität Bamberg tagjai vagyunk. Van kártyánk is, természetesen. Szerencsére tegnap melegedett is az idő, mintha ő is megérezte volna, hogy már nem kell a demo verzió Frankföldről. Merthogy ugye ez a terület Oberfranken, nem pedig Bayern. Erre itt nagyon büszkék.
Tegnap este a koliban volt egy kis beszélgetős-ismerkedős-információs est, megtudtuk pölö, hogy van ám itt egy tévészoba, meg egy konditerem, egy egész kondigéppel.
Gyakorlatilag az Egyetemmel kapcsolatban minden el van intézve, most már csak tanulni kell a németet, meg órákra jelentkezni, de ez semmiség ahhoz képest, amit a különböző hivatalokban el kellett intéznünk.
Plusz érdekességként: Ma Ungarische Lesco volt a mensán, aminek nem csak a betűit, de a hozzávalókat is felcserélték. Ja, meg a tegnapról maradt lasagne. Úgy hogy a harmadik lehetőség mellett döntöttünk. Tudja valaki, milyen színűnek kell lennie a Seelachsnak? Nem rózsaszín?
Este megnéztük Frau Merkelt, pontosabbn inkább meghallgattuk, mert itt tartományi választsok lesznek ám, és jött kampányolni. Az egész a Rathaus előtti téren, a Maximiliansplatzon zajlott.
Tüntetők is voltak, akik a mobiltelefonok ártalmasságát hangsúlyozták... lehet, hogy Angela támogatja az iskolások telefonvásárlását?
Ma megint sörestelünk a haverokkal, vasárnap pedig irány München, és az Oktoberfest!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.