A legutóbbi 'Így tanulnak a németek' nagy sikerére való tekintettel értekezünk egy kicsit a német vizsgázási szokásokról.
Több nagy különbség is van a magyar és német egzámenek között (ne tessék az általánosításon fennakadni)
Időpont
Az első dolog, ami úgyszólván mellbevágott minket, hogy itt nincsenek különféle vizsgaalkalmak. Egy van, arra el lehet menni, ha a nebuló kihagyja, jövő félévben próbálkozhat, aztán csókolom. Ja, és ha a következő vizsgaidőszakban sem sikerül, akkor kezdheti elölről a tárgyat. Nem mellesleg pedig maximum négyszer vizsgázhat a legtöbb tárgyból, a fontosabb, alapozókból pedig csak háromszor. Ha nem megy, akkor lehet elmenni péknek.
Szintén eltér a magyar gyakorlattól, hogy itt nagyjából egy tanszékre jut egy vizsganap, azaz egy adott tanszék az összes vizsgájt egy adott napon tartja. Ami kissé blőd (ehhe) dolog, mert igencsak valószínű, hogy a különféle szakokon egy hozzájuk tartozó tanszék órái felülreprezentáltak. Így történhet meg, hogy bizonyos illetőknek három, négy, vagy akár öt vizsgájuk is van egy nap, egymás után, szünetek nélkül.
Mellesleg a legtöbb bölcsész vizsga a szorgalmi időszak utolsó hetében, a gazdasági és info karok vizsgái is a vzsgaidőszak első felében vannak, azaz noha két és féll hónappal tovább tart a szorgalmi időszak, az egyetemet max egy-másfél hónappal később mi is befejezzük.
Feladatok
Általában n feladatból csak n-1-et kell megoldani, tehát ez könnyebbség, bár van úgy, hogy vannak kötelező feladatok, majd az utolsókból lehet egyet kihagyni.
Még más, hogy amíg nálunk többször jönnek elő feleletválasztós-ikszelgetős kérdések, addig a németeknél szinte mindig kifejtős, magyarázós feladatok vannak. Sőt, a matekos feladatoknál sem elég beírni az eredményt számmal, utána mindig kell írni egy kis magyarázatot, mint például "igen, X koefficciens tényleg releváns, és a p-value alapján megtartjuk" vagy valami hasonló semmitmondó percíz-felesleges dolgot. a percizitáshoz még annyit, hogy ha mondjuk egy t-teszt értékére négy tizedesjegyű számot kapunk, akkor azt le kell mellé írni két tizedesjegyre kerekítve, mert a táblázatban csak két tizedesjegyig vannat feltültetve a t értékek, pfff...
Összességében is sokkal precízebben kell megoldani egy feladatot, ugyan kevesebb anyagot adnak le, de az sokkal mélyebben és sokkal jobban, mondhatni álmunkból felkeltve is tudni kell.
Még két hét, és megyünk haza :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.